A szobrászat vagy képfaragás (sculputura), mely az embernek, ritkábban az állatnak alakját vagy az emberi élet jeleneteit testiségükben utánozza, az alkalmazott anyag (fa, agyag, viasz, gipsz, csont, kő és érc) és a technika szerint több ágra oszlik.
Kezdetben leginkább fából faragták a szobrokat, a fafaragású istenképnek neve xoanon. Agyagból készültek úgy nagy szobrok, mint kisebb szobrocskák és domborművek; ezeket mindig égették (terracotta) és rendesen be is festették.
Míg ilyen anyagból való nagy szoborművek kivétel számba mentek, addig a fogadalmi ajándékok vagy dísztárgyakul használt kis agyagszobrocskák százával jutottak ránk (Tanagra, Myrina). A márvány szobrokat rendesen agyagminta után faragták, agyagmintát követelt az érc szobrok öntése is. Viasz a mintázáson kívül csak kivételesen szerepelt plasztikus munkák anyagaként.
Épp oly kivételes a gipsznek alkalmazása. Ősrégi időktől fogva alkalmazták a plasztikában a csontot, különösen az elefántcsontot, melyből reliefeket, berakott műveket és szobrokat készítettek.
A Kr. e. 5. és 4. században nagyon dívott a cruselejantinoV szobrászat, különösen istenképek alkotásánál.