Summatio art exhibition – július 24.
július 24. 2024.
SUMMATIO ART EXHIBITION
Öröm és megtiszteltetés számomra, hogy a SUMMATIO fotóművészeti kiállítás hivatalos megnyitóján MÉSZÁROS VARGA ERZSÉBET , STEFAN WEISS ISTVÁN (sz. 1945.02.24. – Budapest) , ERBSZ KRAJNIK TIBOR (sz. 1940.01.30. – Nagyvárad) és GHEORGHE VASILE (sz. 1964.05.29. – Nagyvárad) fotóművészek megnyitó beszédét mondhatom. Ezen a kiállításon, ahogyan azt a kiállítási plakáton is észrevehették, társszerzőként is szerepelek. Stefan Weiss István úr hívott meg, mint résztvevőt és mint fotóst. Szívből köszönöm neki ezt a törekvést.
A kiállítás címe, SUMMATIO, latinul annyit jelent: ÖSSZEFOGLALÓ. Nem véletlenül esett erre a címre a választás. A kiállítás címe, amely a nagyváradi és azon túli fotóművészeti plasztikai táj kivételes kiállítása, tulajdonképpen egy művészeti kiáltvány a szó teljes erejével. Egy plasztikus manifesztum mind a kiállítás szerzőinek, mind a nagyváradi SLASH LIGHT kulturális-művészeti egyesületnek. A kiállítás egyik társszerzője, Mészárosné Varga Erzsébet Mészáros Varga Erzsébet az egyesület elnöke. A kiállítás 83 fotóművészeti alkotást (50 x 70 cm és 100 x 70 cm méretben) tár a közönség elé, ebből 64 színes és 19 fekete-fehér. Konkrétabban: Mészárosné Varga Erzsébet Mészáros Varga Erzsébet 27 alkotást mutat be (16 színes és 11 fekete-fehér). Stefan Weiss István 30 művet mutat be (mind színes); Erbsz-Krajnik Tibor 21 művet mutat be (18 színes és 3 fekete-fehér), én, Gheorghe Vasile pedig 1 művet, egy 5 nagyméretű (fekete-fehér) fotósorozatot.
A kiállítás mottója: Introspektív plasztikai reflexiók – Lelki rezdülések a gondolat mögött – Lélek a gondolat mögött. Az egész kiállítást végignézve nyilvánvaló, hogy a kiállításon bemutatott művek mindegyike tartalmazza az introspektív plasztikai reflexió csodáját.. Egy kivételes újdonság, amely nagyváradi premier és csak, igazi európai premier a területen, a Stefan Weiss István úrral megbeszéltek szerint, az interfész – Augmented creative process – ACP Graphy és AI – post production. A mesterséges intelligencia (AI) kreatív beavatkozásáról van szó a fotóművészeti alkotások kidolgozásának folyamatában. Nem, nem az adott művek teljes megvalósításáról van szó az AI segítségével, hanem a műalkotások lépésről lépésre történő kreatív artikulálásáról. A plasztikus kompozíciók (állítás és plasztikus problematika) megjelenéséről nem az IA, hanem a fotó szerzője hozta meg a végső döntést. amely a mesterséges intelligencia plasztikus interfészét javasolja. Úgy véli, hogy „A 21. század a nagy társadalmi és történelmi problémák évszázada lesz, de az emberiséget érintő nagy kihívások évszázada is, amelyek eredendően nagy problémákat fognak teremteni. Eddig úgy tűnik, hogy a 21. század művészete és fotográfiája aligha reagál az új kihívásokra. A változások csak technikai értelemben vannak jelen, de a modern fotográfia még nem ad választ az emberiséget érintő kihívásokra vagy veszélyekre. Konkrétan: egyszerűen nincsenek nagy katartikus plasztikai alkotások. A fotóművészet mint plasztikai műfaj karakter nélküli tömegtermeléssé siklott ki. A folyamat teljes lendületben van.”
A kiállítás erkölcsi szerzője, lelki kezdeményezője Stefan Weiss István úr, egy ismert és elismert nagyváradi fotográfus, aki Németországban telepedett le állandó jelleggel. Ő a képzőművész.
Stefan Weiss István fotóművészete : A fotóművészet, a kiállításon látható művek (a 30 alkotásra gondolok) kivételes újdonságot jelentenek a fotográfiában, mind a „gyártás”, mind az „utómunka” folyamatát, de különösen a plasztikai tartalom értékét tekintve. Weiss István úr művészete meghökkentő és eredeti, mind esztétikai értékét, mind pedig mindenekelőtt magas reflektív pszichológiai tartalmát tekintve. Fotográfiai munkáiban semmi sincs a véletlenre bízva, hanem csodálatosan „meghangszerelve”, a plasztikus gondolatok irigylésre méltó tisztaságával. Weiss úr fotóművészeti alkotásaiban nagyon világosan kifejeződik a történet vagy a „véletlen elbeszélése”. A felszínen úgy tűnik, hogy ez fotográfiai allegória, sőt fotográfiai kollázs, de egyik sem az. Amikor plasztikus allegóriára utalunk, akkor olyan kompozícióra gondolok, amely azt a benyomást kelti, mintha egy képzeletbeli elbeszélés kibontakozását követnénk. Vagy éppúgy lehet olyan plasztikai alkotás, amely fabulát, példázatot stb. használ. Valójában, és erről meg vagyok győződve, ez egy olyan művészi folyamat, amely absztrakt gondolatok konkrét plasztikai eszközökkel történő kifejezéséből áll. Számomra nyilvánvaló, hogy Weiss István úr csodálatos módon uralja a fotográfia médiumát. Stefan Weiss István művészete koncepcionálisan a kortárs képzőművészethez, még inkább a poszt-posztmodern vizuális megközelítésekhez tartozik. De ne feledkezzünk meg valamiről. Ne felejtsük el, hogy „egy olyan művészeti tét, mint a poszt-posztmodern, feltételezne egy irányt, egy programot és mindenekelőtt médiatámogatást. Romániában azonban erről csak homályosan beszélhetünk. (…) Az esély az lenne, ha keresnénk és megtalálnánk a törést. Mi jöhet a posztmodernitás után? Természetesen a poszt-posztmodernitás. Egyelőre nincs megfelelő kifejezés, amely pontosan összefoglalná egy ilyen új korszak virtuális kulturális tartalmát. De vajon véget ért-e a posztmodernitás? Ezt még meg kell várni. Ha Románia (itt a kultúra embereire gondolok) megtalálná és meghatározná a poszt-posztmodernitás e lehetséges szakaszának tartalmát, talán akkor, és csak akkor beszélhetnénk másképp a tétről, a célról és az értelemről, mint eddig tettük. (…)”. Ezek a gondolatok 2005-ben íródtak. Kérdés: vajon 2024-ben is érvényesek-e még mindezek a gondolatok? Úgy tűnik, igen.
Weiss István úr művészete innovatív. Újszerű a plasztikai kijelentés frissessége, a plasztikai kifejezőeszközök eredetisége által. De innovatív az A.I. jótékony beavatkozása révén is. De innovatív valami egészen másban is. Weiss István úr kivételes kultúrájában. A művészet, a művészetek általában, mint tudjuk, nem tudnak kifejeződni szilárd és jól megválasztott általános kultúra nélkül. Mi több, kivételes vizuális kultúrára van szükség. A képzőművészet a vizuálisra apellál, és a kivételes esztétikai minőség megteremtéséhez sok iskolázottság, elszántság és plasztikai tehetség kell, hogy valami újat fogalmazzunk meg. Weiss István úrnak ez sikerült. Nyilvánvaló, hogy Weiss István úrban a megszerzett általános és speciális műveltségen kívül valami más is jelen van. Ez a színházi fotósként szerzett plasztikai készség (Weiss úr hosszú éveken át dolgozott a Nagyváradi Állami Színházban – fotósként). A chiaroscuro a fotókon és a „szereplők” (főszereplők / mellékszereplők központjai) tökéletes megvilágítása, innen merít ihletet. A fényrendező, általában a rendező keze minden műben jelen van (a színpadra állításra, a plasztikus kompozíció „szcenikai megvalósítására” gondolok – amellyel a helyszínt, a díszletet, a mozgást, a színészek „játékát” hozta létre). Ezenkívül nagy figyelmet fordít a nonverbális nyelvre (az emberi fiziognómia karakterének megfejtésében). Így, mint már említettem, semmit sem bíz a véletlenre. És ha ehhez még hozzáveszem, hogy minden egyes fotográfiai művet szó szerint novellának lehetne nevezni, akkor azt hiszem, mindent elmondtam. Szép munka, Stefan Weiss István úr!
Mészárosné Varga Erzsébet fotóművészete (a 27 tablón látható alkotásra gondolok) „fotóversek”. Itt is érezni a világirodalomhoz, költészethez való közelségét. A fotók gondosan „vizuálisan megtervezettek”, mind esztétikai értékük, mind pedig mindenekelőtt a háttér, a téma, az általános megvilágítás és a plasztikai érdekesség középpontjának hangsúlyozása között létrejött összjáték révén. Minden kép, szinte mindegyik, közvetít valamit az élet keserédességéből. Konkrétan minden egyes fénykép egy történet töredéke, egy fejezet az „élet nagy könyvéből”. Úgy tűnik, hogy ezeket a fotográfiai képeket elnézve elkerülhetetlenül minden ember végigmegy az életnek ezeken a szekvenciáin. És nagyon tetszett Mészárosné Varga Erzsébet esztétikai igényessége a fotóiban, különösen, hogy eltekint az anekdotázástól. Így a faksznit kiiktatta, és a plasztikus állítást esszencializálta. Nyilvánvaló, hogy Mészárosné Varga Erzsébet gyönyörűen elsajátította a fotográfia kommunikációját. Összefoglalva azt mondhatom, hogy Mészárosné Varga Erzsébet művészete fogalmilag a modern fotóművészethez tartozik. Helyszűke miatt itt megállok az általam javasolt leírásban. Gratulálok, tisztelt hölgy !
Erbsz Krajnik Tibor fotóművészete
Erbsz Krajnik Tibor fotóművészete (a 21 pannós művekre gondolok) „fotóművészeti dalok”. Ily módon szinte érzékelhető a dallamvonal, a dallamtartomány, amelyben fogantak. Számomra nyilvánvaló, hogy Krajnik Tibor úr nagy zenebarát. Ezt a színek és azok kifejezőereje is mutatja. A képek kompozíciósan szépen és gondosan megvalósítottak. Minden kép egy hangulatot, egy gondolatot, egy érzést közvetít. Az esztétikai érzelem minden alkotáson jelen van. És, van valami különleges a fotókban. Krajnic Tibor úr szereti az embereket, örömeiket és bánataikat. Valójában úgy tűnik, hogy Krajnic úr nagy szerelme a fotóriporterkedés. A bemutatott művekben nem egy fotóriporteri fotósorozatról van szó, de érezhető az érdeklődés az adott fotóábrázolás iránt. Összefoglalva azt mondhatom, hogy Erbsz Krajnik Tibor úr művészete koncepcionálisan a modern fotóművészethez tartozik, egyértelmű utalással a modern fotográfiai pillanatfelvételre és a fotós kísérletére. Nagyon tetszettek az önarcképek! Helyszűke és az ő becsülete miatt itt megállok a tervezett leírásomtól. Gratulálok, Erbsz Krajnik Tibor úr!
Gheorghe Vasile fotóművészetéről
Magamról nem mondok túl sokat. Egy fotóművészeti megnyitón nem illik a saját munkáiról beszélni. Hagyom, hogy a képek kommunikáljanak helyettem. Magamról csak annyit mondhatok, hogy a szóban forgó fotósorozatok (amelyeket a kiállításon mutatnak be), egy pillanatot jelentenek, amely az életemben történt. Vagyis ez egy fotográfiai pszichodráma. Akkoriban ehhez a plasztikai gyakorlathoz fordultam, hogy kifejezzem az ellentmondásos érzelmeket, amelyek nem hagytak nyugalmat. A képeken látható hölgy éppen az a hölgy, akivel (akkoriban) romantikus kapcsolatban voltam. A férfi a képeken nem én vagyok, de fogalmilag ő helyettesít engem a fotósorozatban. A teljes sorozat 21 fotográfiai képből áll. A kiállítás többi művével való mennyiségi harmonizálás érdekében (itt a fotókép fizikai méreteire is utalok), 5 művet választottam panelbe helyezve. Konklúzió helyett azt mondhatom, hogy ez az élettörténetem elbeszélése. Egy képzőművész mindig önmagáról fog kommunikálni.
Mielőtt befejezném ezt a (meglehetősen hosszú) beszédet, szeretném megköszönni Fried Noémi Lujza asszonynak, a Várad kiadványtól azt a kedvességet és jóindulatot, amellyel elárasztott minket, valamint Virányi Attila úrnak, a Metropol Group-tól. Köszönöm mindannyiuknak a jelenlétet és a megbecsülést!
És mindezekkel a bejelentésekkel hivatalosan is megnyitom a Fotóművészeti Kiállítást – SUMMATIO, amely mérföldkő a nagyváradi és a Nagyváradon túli kultúra számára. Így, és egy új plasztikai manifesztum, egy ÚJ és EGYEDI manifesztum kidolgozására irányuló törekvésen keresztül a fotóművészet minden bizonnyal gazdagodott. „A kör bezárult” – mondja Stefan Weiss István úr!
Prof. Gheorghe Vasile
Nagyvárad, 2024. június 19