Boldog Újévet kíván a Slash-Light csapata

Nem új év kell. Nem fogadalom. Az álmok eléréséhez nem. Mert az álmod mindig veled van, benned van. Nem évkezdettől, nem naptártól függ. Csak tőled. Nem fogadalmak kellenek, nem újévi elhatározások. Csak te kellesz. Mert nem a fogadalmakon múlik, hogy valamit megteszel-e az új évben. Csak rajtad múlik. Nem egy évkezdethez kell kötni az álmaidat. Azokat bármikor megvalósíthatod. Ehhez nem kell január elseje. Nem kell új év. Ehhez csak egy kell. Te magad.

Csitáry-Hock Tamás

Nekünk idén, 2021-ben egy álmunk valósult meg. Bennünk volt. Ringattuk, dédelgettük, majd szárnyaira bocsátottuk. Rajtunk múlt, egyedül rajtunk.

De MI négyen kellettünk hozzá és azok az emberek, akik szakmai tudásukkal támogattak minket. Köszönet nekik: Erbsz Krajnik Tibornak – művészeti tanácsadó, Weiss Istvánnak – művészeti tanácsadó.

Valamint szeretnénk megköszönni Orszacky Kati – zongora művésznek és Viktor József – operaénekesnek az önzetlen közreműködésüket! Céljaink, terveink valósultak meg, volt, mikor terv szerint, de volt, hogy improvizálnunk kellett, volt, hogy lemondanunk kellett, halasztanunk kellett.

De az álmok megvárnak bennünket jövőre is. Mi itt leszünk, s várunk egymásra. Volt, hogy járvány akadályozott. Most is benne élünk, most is azt akarják, hogy féljünk tovább. Nem tudjuk mi lesz 2022-ben. Csak azt, hogy kivárunk.

És nem adjuk fel! Álmodunk tovább. 🙂

Reméljük, Önök velünk tartanak, az új esztendőben is. Szeretettel kívánunk mindenkinek új vagy régi álmokat, merész és bátor elhatározásokat és egy nagyon sikeres, Boldogabb Új Évet!

A Slash Light csapat 🙏🥰

Translate »