Elstartoltak a Szent László napi programjaink

Június 20-án hétfő este egyesületünk programjai és kiállítása is elstartoltak a Szent László Napok eseménysorozatának keretén belül.
Köszönjük Habinyák István-nak, hogy a szervezők részéről köszöntött minket!
Mészáros Varga Erzsébet üdvözölte a megnyitón megjelent látogatókat, majd Varga Bernadette méltatta a kiállított művészek munkáit, néhány mondatban kitérve minden meghívott alkotóra.
Megjegyezte: számunkra nagy megtiszteltetés, hogy részt vehetünk egy ilyen neves eseményen, mint a Szent László Napok, ami már Nagyváradhoz nőtt és éppen a 10. jubileumi alkalmához ért most ez az eseménysorozat.
Hálásak vagyunk mindenkinek, aki segített bennünket, hogy ez létrejöjjön, akik biztosították a csodás helyszínt számunkra, azoknak, akik itt voltak velünk fizikailag segítve (technikai stábunknak: Mészáros Zoltánnak, Viktor Józsefnek és András Attilának), avagy a távolból támogatva tanácsaikkal, s természetesen a művészeknek, akik elhozták alkotásaikat ide hozzánk.
Számunkra is ünnep van, hiszen egy éve ebben a hónapban indítottuk útjára Slash Light Kulturális-Művészeti Egyesületünket.
Zárásként elmondta, hogy az alkotások lelket adtak a térnek, ami befogadott bennünket, ezek a falak, a vár falai, ahol minden apró téglának története van.
Ezután meghívottunk, a Stevie Ker nagyváradi rockzenekar csapott a húrok, dobok közé, és egy pörgős, lelkes koncertet adott a hálás közönségnek. Nekik is szívből köszönjük az élményt!
Köszönet azoknak, akik eljöttek a megnyitóra, továbbra is egész héten várjuk az érdeklődőket a kiállításunkra és a programjainkra!

Translate »