Újabb kiállítás nyílt a Posticumban

Egy fotós egyesület valamelyik alapemberének egyéni kiállítása mindig másabb kicsit, mint a megszokott.Kicsit meghittebb, kicsit családiasabb, közvetlenebb, hiszen hasonlóan a közeli ismerősökhöz, rokonokhoz, mi is, alapító tagok napi kapcsolatban állunk egymással, sőt mi több, barátok vagyunk.Ezért volt a május 15-én megrendezett esemény különleges: szívhez szóló, egymáshoz lélekkel és szeretettel forduló, levegőben tapintható megindító percek, pillanatok füzére.Mészáros Varga Erzsébet röviden méltatta Illés Imre művészkollégánkat, majd átadta sorra a szót nekünk, többieknek. Először Illés Andrea, Imre életének párja osztotta meg gondolatait, aki hangsúlyozta, hogy az elmúlt három év gondolatait, érzéseit, fájdalmait láthatjuk most a falakon. Majd Szegedi Éva köszönte meg, hogy Imre szívvel-lélekkel folytatja egyre magasabb színvonalú művészi és szervezői munkáját immár az új egyesületben, éppen úgy, mint ahogy néhány éve megismerte, lelkesen, odaadón.Varga Bernadette párhuzamot vont legutóbbi Posticum-beli, mélyen tisztelt művészeti tanácsadónk, Weiss István katarzis-szerű kiállítása és a mostani kiállítás között s ő is kiemelte, hogy Imre különleges munkássága már a kezdetektől megfogta, elvont, elgondolkodtató képei nagy hatást gyakoroltak rá is. Hozzátette: Imre az a művész, akinek sikerül olyan képeket létrehoznia, ami előtt a néző megáll, csodál, elmélyül, erre ösztönzi a közönséget, és egy felső tudati szinten alkot. Bernadette meglepetésként művészeti tanácsadónk, Weiss István távolból elküldött sorait is felolvasta, aki meleg szavakkal üdvözölte és értékelte Imre különleges munkásságát.Végül Imre lépett a mikrofonhoz, és néhány gondolattal ő is megköszönte mindenkinek az érdeklődést, a támogatást.Gratulálunk tehetséges művészkollégánknak és további sok sikert kívánunk neki! Köszönjük szépen minden támogatónknak a segítséget, a Posticumnak, hogy újból teret engedett egy fantasztikus kiállításnak, Mészáros Zoltánnak a hangtechnikát és zenei aláfestést. Köszönet mindenkinek, aki eljött és megtisztelt bennünket a jelenlétével a megnyitón.

Slash Light Kulturális Művészeti Egyesület bemutatkozó kiállítása a Tibor Ernő Galériában

Szívből köszönjük mindenkinek az együtt töltött estét, fantasztikus, hogy ennyien eljöttetek az első, bemutatkozó kiállításunkra, amivel útnak indult az Egyesületünk! Megható este volt ez számunkra is, valami újnak a kezdete, … Olvass tovább

Translate »